PIKNIK

Kihagyhatatlan minden évben

Ha valaki már tudja, mi a SVÉT, az ért mindent, így ne is olvasson tovább, csak írja be a dátumot a naptárába. Aki viszont nem, figyeljen (mert kikérdezzük, - neeem). 2023.05.21.

A SVÉT a Stílusos Vidéki Éttermiség rövidítése, ez gyakorlatilag a fővároson kívüli, nívós éttermek klubja, ahová nem veszünk fel bárkit és persze az első pillanattól ott voltunk. Ha mond valamit a Platán, a Pajta, az Anyukám mondta, a Kistücsök, a Rosinante és a Palkonyha, akkor sejted, miről van szó.

Az úgy volt, hogy a SVÉT 4.0 rendezvényét 2013-ban nálunk rendezték meg. Mert helyünk már akkor is volt bőven. Épp akkor barátkoztunk a glamping fogalmával, ezért az e-bayről leütöttünk pár NDK-s katonai sátrat, meg ahonnan tudtunk, fura lakókocsikat. Innen indult tulajdonképpen az újkori Nomád, amit leginkább a buborék-szállásokkal, konténer-házzal, glamping-sátrakkal azonosítanak.

Na de vissza a kezdetekhez! ’13 szeptemberében a jó kajákat biztosították az éttermiségi barátok, a bort Bolyki Jani, és a buli híre futótűzként terjedt. Annyian regisztráltak, hogy rá kellett jönnünk, - ennyi embert a mi, aprócska csapatunk ekkora területen nem tud kezelni. Kellett egy csapat, amely lekapja a tányérokat, gyűjti a poharakat. Csapat? Az egyetlen, amit ismertünk az az Egri Vízilabda Klub volt. Így alakult, hogy az első nagy rendezvényünkön jónéhány világ- és olimpiai bajnok szedte aznap a szennyest. Az azért valami, nem, hogy Szécsi Zoli vetődik egy megbillenő borospohár után majd pacsizik a halom tányért egyensúlyozó Biros Petivel?

Elég az hozzá, hogy az akkori nagy siker hatására azóta minden évben (amikor épp nincs Covid) májusban megrendezzük a Pikniket a Nomád immár ikonikus, éves nagyrendezvényét, egyúttal azt is megmutatjuk, hogy éppen milyen újdonsággal vágunk neki a nyári főszezonnak.

Glamping Piknik 8.0

Let's swing!.... and keep on swinging

Azt tervezzük, hogy egy vasárnap délután erejéig visszarepülünk az időben és felelevenítjük az 50-es évek amerikai Diner hangulatát.

Mindegy, hogy kockás, csíkos vagy pöttyös, kivágott vagy állig gombolt a ruhád, de vedd fel a táncos cipődet! A swingtől a rockabilly-ig kalandozunk zenében, táncban. Miközben a barátaink az ország minden tájáról szállítják Nektek a finom falatokat és italokat.

Lesznek ismerős arcok és lesznek első piknikezők a pult mindkét oldalán.

2023. május 21-én 12 órától este 6 óráig várunk Titeket a Nomád Völgyben, hogy együtt indítsuk el a nyári szezont!

Akik biztosan itt lesznek:

Éttermek:

  • Anyukám mondta, Encs
  • Rosinante Fogadó, Szigetmonostor
  • Hotel Botanica, Dánszentmiklós
  • Szabi a Pék, Szentendre
  • Macok Bisztró, Eger
  • A Séf és a Kertész, Pócsmegyer
  • Fázis Koszt & Kávé, Eger
  • Nomád Hotel/Trakta, Noszvaj

Borászatok:

  • Kovács Nimród
  • St. Andrea
  • Bolyki Jani

Csoki:

  • Harrer Csokoládéműhely és Cukrászda, Sopron

Sör:

  • Beertailor

Kávé:

  • One Eleven, Sopron

 

 

 

Glamping Piknik 7.2

Képzeld el, hogy az összes ember ... ( same in English :) vagy (by John , Kurta kocsma, 1971)

  • boldogan piknikezik
  • szuper ételeket kóstol
  • minőségi italokat kortyol
  • mosolyogva beszélget idegenekkel is

NOMÁD HOTEL & GLAMPING – NOSZVAJ

CÍM: 3325 NOSZVAJ, SÍKFŐKÚT U 5-7.

TELEFONSZÁM:  +36 36 463 363

EMAIL:  recepcio@nomadhotel.hu

 

Hírlevél feliratkozás